Ezt még az ük-ükunokáid is fizetni fogják!

Ezt még az ük-ükunokáid is fizetni fogják!

Nem elég a paksi bővítésre szánt (Fidesz állítása szerint) orosz hitel, most Kínának is tartozni fogunk. Mintha a Fidesz még utoljára meg akarná tömni a zsebeit, lesz, ami lesz alapon. Miért pont most ütik nyélbe ezt az üzletet, pont a választások?

china_super.jpg

Fotó: economist.com

A héten beharangozott kínai projekttel előszőr talán 2013-ban találkoztam előszőr. Mivel a héten megállapodás is született a Belgrád-Budapest vonal felújítására feltételezem, már 5 éve tartanak a tárgyalások.

Micsoda megfontoltság ez?! Milyen óvatos ez a magyar kormány, hogy ilyen hosszú egyeztetés és tárgyalás sorozatot követően elérte céljait és megállapodtak a kínaiakkal. És miben is? Abban, hogy Magyarország a projekt rá eső részét 15%-ban finanszírozza. A többit a kínaiak fizetik…

VAGYIS MÉGSEM, AZT IS MI FIZETJÜK! Ugyanis 750 milliárd forint hitelt ad nekünk Kína, amit majd húsz évig kell fizetnünk, persze 5 éves türelmi idővel. A dolog szépsége mégsem ez, hanem az, hogy a projektet kínai cégek fogják kivitelezni, tehát a hitel és a 15% önrész jelentős része, vissza vándoról Kínához, az ő gazdaságukat erősítve. És ezt a pénzt kamatostul fogja a magyar adófizető visszafizetni a kínai államnak, 20 hosszú év alatt, a paksi orosz hitellel együtt.

Bárkivel merek fogadni abban, hogy a magyar gazdaságban maradt része annak a pénznek, amelyet a projektre költenek mely vállalkozásokhoz vándorolni. Az egyik Orbán apjának dolomitos/kőbányás cége lesz, a másik, pedig a Mészáros és Mészáros Kft vagy, hogy a bánatba hívják.

lori.jpg

Fotó: 444

Ebből az üzletből az Orbán brancson kívül kizárólag Kína fog profitálni. Nem, csak azért mert a beruházási összeget plusz a hitelt is visszakapja, hanem mert úgy használja majd a vonalat, ahogyan azt akarja. Ezen a vonalon kínai vonatok, kínai árut fognak fuvarozni. A többi piaci szereplő meg majd fizeti ennek az árát.

Ez nem újkeletű dolog. Kína ezt a politikát folytatja a külföldi beruházásai során. Gyakorlatilag a helyiekkel fizetteti meg azt a beruházási összeget, amelyet arra beruházásra költenek, amelyet majd Kína évszázadokig fog ingyen használni.

Véleményem szerint a magyar „gazdasági minisztérium” dilettánsokból áll, akik semmit sem értenek a gazdaság, gazdálkodás tudományához. Nem csak szakmaiatlanok, de kárt is okoznak. Ugyanezért a piacon, a piacgazdaságban, versenyhelyzetben a felelős vezetőt nem csak hűtlen kezeléssel vádolják, börtönnel fenyegetik, de még a hivatásától is eltiltjak minimum 5 évre.

Ez a bűnbanda, amit Fidesznek nevezünk pedig Magyarország teljes lakosságának meglévő és jövőbeni vagyonát is hűtlenül kezelik, ráadásul tudatosan és szándékosan. Szerintem ez kimeríti a hazaárulás bűntettét, melyet a legsúlyosabb büntetési tétellel kell díjazni, mert majd 10 millió ember sorsát befolyásolja… negatívan.

by Szat

 

Ezt még az ük-ükunokáid is fizetni fogják! Tovább
Orosz módra zenélnek

Orosz módra zenélnek

Nem újkeletű dolog, hogy Orbán Putyin kottájából játszik, de hogy semmilyen saját gondolata se legyen az már dühítő. Van az embernek egy saját diktátora és semmi saját vívmánya sincs, ugyanazokat a lépéseket teszi meg gondosan lemásolva, amelyeket Putyin. Mi lett a hajdani naív Orbánnal aki csak székházakat lopott és bőszen ordította, hogy ruszkik haza.

panelbontas.jpg

Fotó: theguardian.com

Valószínű csalódott a demokráciában, ami nem bánt kegyesen vele 2010-ig, így úgy döntött meghekkeli azt, és Putyin jól bevált eszközeit alkalmazva a nyakunkra ült.

Nem tűé kreatív vezérünk talált nekünk ellenségeket: Soros, migréns, Brüsszel, stb,,, akit, vagy akiket lehet utálni. A gyűlölet jó, mert megosztja az embereket, akik így nem arra kocentrálnak, amire kellene. Mondjuk több tízezermilliárd lenyúlt fotintra.

Néha arra is szükség van, hogy a híveket megerősítse, így talál néhány olyan dolgot, aminek lehet örülni, ami látszatra teljesítményt sugall. Mint az olimpia, vizes vb, stadionok. Persze ezek kivállóan alkalmasak a további pénzlopásra, akárcsak a panelvisszabontási projekt, melyet nemrég szellőztettek meg.

Mintha a fidesz brain storming-on összedugnák a nagyfejúek a jó nagy fejüket, és megpróbálnak valami nagy a magyarságot előre vivő projektet és végül csak annyira jutnak, hogy nézzük meg mit csináltak a héten Oroszországban.

Idén az oroszok sokkal tovább jutottak a panellebontási programjukkal, mint Orbán. Olyannyira sikeresen nyomták át az embereken - Oroszországban valjuk be ez nem nehéz, hogy Moszkvában 7900 panelt terveznek lebntani a sárga földig, a lakosok szó szerinti deportálásával. Persze a lakosoknak ez nem igazán tetszik, de ez mit sem számít, ha maga Putyin a program egyik ötletgazdája.

A szakértők szerint 3 billió rubelbe (átszámítva 13680 ezer milliárd forint) kerülő projekt, mely 1,6 millió amber átköltöztetéséről is szól, igaz csak a város lakóépületeinek csak 10%-át érinti, nem csak a városkép szebbé tételéről és az emberek jobb lakókörülmények közé helyezzéséről szól. Kemény pénzlenyúlási szándék is lehet mögötte mind a politikusok - biztosra veszem, hogy van is, mind a gazdasági szereplők részéről.

Ezen tények ismeretében már érthető, honnan vették Orbánék a hathatós érveiket, a lebutított panelvisszabontási programjukhoz, ami egyenlőre csak megszellőztettett, bár a mostani magyar közemberen átnyomhatónak tűnik.

Ha látképfejlesztés, a lakhatási körülmények javítása lenne a magasztas cél, még az ember egyezhetne is ezekkel a programokkal, de valljuk be nem vagyunk egy gazdag ország, így hát ki finanszírozná ezt az egészet? És miből? Közpénzbő?

by Szat 

Orosz módra zenélnek Tovább
Felvétel az EBESZ megfigyelő autó felrobbanásáról

Felvétel az EBESZ megfigyelő autó felrobbanásáról

Szabad Európa Rádió hivatalos forrásoktól megszerezte azt a felvételt, amelyen az elmúlt hónapban Ukrajna orosz agresszorok által megszállt és ellenőrzése alatt álló területén járőröző EBESZ megfigyelő gépjármű felrobban.

distroyed.jpg

Fotó: Unian

Az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) megfigyelő misszióban vesz részt Kelet-Ukrajnában, ahol az ukrán hadsereg és az úgynevezett szeparatisták vívják harcukat. Az EBESZ funkciója az volna, hogy megfigyeli és dokumentálja a harcoló felek mozgását és tevékenységét.

Az EBESZ megfigyelői általában előre bejelentett útvonalon haladnak és egyeztetik mozgásukat a szeparatistákkal, akik ezt kötelezővé tették a megfigyelőknek. Az orosz média, illetve források egységesen azt nyilatkozták, hogy az április 23.-án elhunyt amerikai orvos és megsérült német, cseh társai nem bejelentett manővert hajtottak végre, ezért fordulhatott elő, hogy egy mellékútvonalon feltételezhetően aknára hajtottak, ami elég erős volt ahhoz, hogy teljesen megsemmisítse, és jó pár méterrel arrébb hajítsa a páncélozott 7 tonnás autót.

Az EBESZ elmondása szerint (Alexander Hug) ezen az útvonalon az előző nap folyamán és két órával korábban is végighajtottak a járművekkel, illetve azon gyakran civil gépjárművek is közlekednek (Lamberto Zannier).

A felvétel hosszabb verziójában az is látszik, amint kilenc perccel a robbanást követően egy nem azonosítható jármű tűnik fel a képeken és a robbanás irányába hajt. Ez azért érdekes, mert a forrás, aki a videót átadta a Szabad Európának elmondta, hogy a civilek mostanság kerülik ezt az útvonalat, a front közelsége miatt.

by Szat

Felvétel az EBESZ megfigyelő autó felrobbanásáról Tovább
Nem minden szír ami Assad

Nem minden szír ami Assad

A nyugat sokkal jobban össze van fonódva Szíriával és az arab világgal, mint ahogy azt gondoljuk. Nem csak azért mert sok arab szeretne a nyugati értékrendek szerint érni. Azért is, mert rengeteg európai ember alakítja a Közel-Kelet sorsát anélkül, hogy mi mezei polgárok bármit is sejthetnénk róla.

asma.jpg

A világ talán legerősebb muzulmán országa Pakisztán, amely nem túl nagy múltra tekinthet vissza, hisz csupán 1947. augusztus 14.-e óta független Indiától, illetve a brit gyarmati világtól. Megalapítói között szerepel egy olyan név is, mint Muhammad Asad, akit Pakisztán atyjaként is emlegetnek. Muhamed Assad a huszadik század legbefolyásosabb Európiai muszlimja volt. Azonban nem ezzel a névvel látta meg a napvilágot. Leopold Weiss-ként született az Osztrák-Magyar Monarchiában, Lviv városában. Származását tekintve semmi sem kötötte az iszlámhoz, sőt zsidó és katolikus felmenőkkel büszkélkedhetett.

De nem csak múltbeli érdekességek támasztják alá a bevezetőbe foglaltakat. A mai Assadunk - Bashar al-Assad felesége is európai. Asma igaz szíriai szülőktől származik, azonban már Londonban született, így Britt állampolgár. De nem csak születési helye volt London, itt nevelkedett és járt iskolába is (London King's College), mielőtt a szír diktátor, egyesek szerint illegitim és az oroszok által katonailag is támogatott elnök felesége nem lett.

Asma jelenleg kettős állampolgár, de Britt útlevelét máris veszély fenyegeti, köszönhetően annak a gáztámadásnak, amelytől még Trump is dühbe jött és lebombázta Assad bázisát. Persze az is hozzájárul az állampolgárságától való megfosztásának veszélyéhez, hogy ő maga is beszállt a propagandába a közösségi oldalainak segítségével.

Bár állampolgárságot nem túlzottan egyszerű elvenni valakitől, hisz senkit sem lehet ez által hontalan, a szír rezsim first lady-je kettős állampolgár. Így ha nem hagy fel Assad háborús bűneinek támogatásával a britek beváltják fenyegetésüket.

by Szat

Nem minden szír ami Assad Tovább
„Emberi pajzs hadművelet”

„Emberi pajzs hadművelet”

Magyarázza el valaki: Mit keres 27 ezer civil ruhás az ukrán pusztában terepruhás fegyveresek által kísérve?

dnr_drill.jpg

A donyecki régióban ma az utakon közlekedőknek nagyon szokatlan látványban lehetett részük. Buszok százait, ezreit láthatták konvojban haladni rendőri kísérettel. A konvojok látványa biztosan nem okozott meglepetést, hisz folyamatosan közlekednek katonai hadoszlopok a térségben. Az viszont biztosan, ha rémülettel is, de kíváncsisággal töltötte el az embereket, hogy vajon hova vihetik azt a rengeteg embert, akikkel telezsúfolták ezeket a buszokat.

Kis kutakodás után kiderült, hogy közel 27 000 „tartalékos” masírozott ma valahol Ukrajna szakadár területein.

Az oroszbarát donyecki régióban működő TK Union szerint ezek az emberek mind tartalékos katonák. Az első riportjukban még 30000 emberről a másodikban már 27 ezerről beszélnek. Az hogy mit fog ez a rengeteg ember a pusztában csinálni nem adnak egyértelmű információt.

Ha megnézzük a képeket és lentebb a drónnal készült felvételeket tisztán látszik, hogy a ugyanazok a buszok parkolnak a háttérben amelyek napközben az utakon közlekednek. A konvojban haladó járművek egy részén Donyeck felirat szerepelt.

A „tartalékosok” mind civil ruhában vannak, és zászlót lengetve vonulnak rendezett sorokban fegyveresek kíséretében. A háttérben sokszor harci járművek is felbukkannak.

dony1.jpg

Végig nézve a képsorokat felmerült bennem milyen gyakorlatokat lehet véghezvinni ennyi civillel? Mi értelme van ennyi embert egy helyre szállítani, ennyi erőforrást elhasználni, miközben a tartalékosok kis csoportban is felkészülhetnek a harcra?

Egy hajmeresztő teória adhat magyarázatot a dologra, amely a közösségi oldalakon jelent meg. A nagy felvonulás nem más, mint egy emberi pajzs hadművelet, és a szakadárok egy olyan hadműveletet gyakorolnak, ahol több tízezer civil árnyékába bújva nyernek maguknak területet, vagy vonulnak az ellenséges vonalak mögé.

dony2.jpg

dony3.jpg

dony4.jpg

Fotók: liveuamap.com

Hajmeresztő igaz? No comment a találgatásokra. Az biztos, hogy a látvány és a szituáció rettentően furcsa.

by Szat

„Emberi pajzs hadművelet” Tovább
Csak óvatosan a tüntetéssel

Csak óvatosan a tüntetéssel

Ezer meg egy módja van egy tüntetés szétzilálásának, melyet egyes hatalmon lévő hatalmasok gyakran és előszeretettel használnak is. A trollok korában, mikor a tömegmanipuláció aranykorát éli, vigyázva kell elégedettségünket kifejezni, nehogy egy begyűjtő kocsi rakterében végezzük.

biz.jpg

Ha az ember elégedetlen, sokszor, élve demokratikus jogaival, azt ki is szeretné fejezni. Ilyenkor, ha nem csak szűk körben szeretne elégedetlenkedni, akkor közterületen demonstrál. Ha sok ugyan azokat a témaköröket érintő elégedettséget kifejező ember egyazon szűk (maximum egy nagy tér) földrajzi területen demonstrál, ugyanabban az időben, akkor ők tüntetnek, és ezt tüntetésnek nevezzük, és mint tudjuk ezek mostanában talán túlságosan is békések.

De ha békésen tüntetsz, magyar példánál maradva, mondjuk Orbán ellen, nehogy azt hidd, hogy biztonságban vagy. Bármikor megjelenhetnek a provokátorok.

Ez a kis videó szösszenet jól mutatja hogyan is működik a dolog. Egy agresszív provokátor jelenik meg az amúgy békés tömegben és beleköt valakibe. Ha netán a támadás táptalajra talál és a tüntető, vagy tüntetők védekezni kezdenek, kész a baj, mert elviszik őket a rendőrök.

Előbbi képsorok Moszkvában játszódnak. A napokban zajlott demonstrációk egyikét mutatják, ahol a tüntetőnek még csak védekeznie sem kellett, akkor is elvezették a rendőrök. Érzésem szerint előre a szervek által begyakorolt mozzanat látható a videón.

Csak azért jutott eszembe ez az eset, mert ahogy elnéztem a mai tüntetést (CEU kinyírása elleni) Demszkyvel az élbolyban a parlament előtt, észrevettem néhány provokátort. Akkor, amikor a rendőrsorfal és civilek egymásnak feszültek és az ember enyhe kis reménnyel abban bízott, hogy a lökdösődésből balhé lesz.

De a demonstrálók észnél voltak. Demszky úgy látszik képzett ebből a szempontból, és kapásból kiszúrták a négy nem odaillő zavargót, amit fennhangon kommunikáltak a rendőr sorfal felé is. Érdekes, hogy a gyanús alakok ezután gyorsan eltűntek a helyszínről.

Ők azok:

biz1.jpg

A hírTV rettentő jó perspektívából szemlélte az eseményeket. Tisztán látszik, ahogy a három alak bekúszik a kép alján és 1 óra 55 percnél elkezdik taszigálni a tömeget a rendőrökkel együtt működve. Szerintem ők is rendőrök lehettek, hisz az egyiknek a fülében egy a filmekből ismert füles látható.

Jól kivehető a füles:

biz7.jpg

biz6.jpg

biz3.jpg

Együttműködés a rendőrökkel:

biz4.jpg

biz5.jpg

Egy óvatos kacsintás:

biz2.jpg

Úgy látszik lassan putyini szintre süllyedünk. Majdnem oszlatásba fordult a tüntetés, de hála Istennek a provokátorok most nem jártak sikerrel.

by Szat

Csak óvatosan a tüntetéssel Tovább
Megszabadulhatunk-e Viktortól 2018-ban?

Megszabadulhatunk-e Viktortól 2018-ban?

A Fidesznek szép számmal akad majd kihívója 2018-ban. Az ellenzék által kollektíven korruptnak tartott "bűnözőkormánynak" nehéz dolga lesz, ha tisztességes eszközökkel akar majd hatalmon maradni. A jobbról, balról érkező kihívók mind győzelemesélyesnek tartják magukat, kormánydöntésre készülnek.

orbandiadal.JPG

Fotó: tuaregblog

A régi-új kihívók egyike Botka László, aki rakétaként robbant be a kormányfő jelöltek táborába. Az MSZP húzása, hogy a szegedi táborral rendelkező polgármestert állította frontvonalba egyszerre értelemszerű és zseniális. Ezzel a húzásukkal sokat javíthattak pozíciójukon. Botka annyira jó húzás az MSZP számára, hogy még Orbán is felmérte ellenfelét Szegeden tett látogatásával, ráadásul Botkát azóta rendesen kóstolgatja a helyi Fidesz.

Szerintem kétféle ember létezik. Az aki önérdekből cselekszik, illetve az aki az emberiség, valamilyen közösség részeként a közös érdekekért a nagyobb jóért cselekszik. Nem azt mondom, hogy hangya módjára szolgálja a királynőt, hanem felfogva azt, hogy együtt könnyebben és jobb minőségben élünk túl, kevésbé önző módon tölti azt rövidke időt, amit a Jóisten kiszabott neki it a Földön. A politikus is ember, bár köztük kevesebb az olyan ember aki a közjóért cselekszik, és ezt szerintem a statisztika eszközeivel ki is lehetne mutatni.

Ebben megerősített egy Messengeres gondolatváltásom Gyurcsánnyal, amelyben nehezményeztem a "ki mennyi adót fizet" kirohanását. Szerintem a totális győzelemhez összefogásra lenne szükség a baloldalon, mert elszeparáltan csak a Fidesz malmára hajtják a vizet. Azonban az összefogás nem annyi, hogy kézen fogjuk egymást, és azt mondjuk mi mind egy oldalon állunk, mert Orbán ellen vagyunk. Az összefogás kemény kompromisszumok meglépésével jár. Valakinek egyet vissza, valakinek egyet előre kell lépnie. Ez nem azt jelenti, hogy adott párt frontembereinek fel kellene adniuk az identitásukat, hanem hogy áldozni kell, engedni kell a közös jó érdekében, mely ez esetben a Fidesztől való megszabadulás.

Szerintem Gyurcsány népszerűtlenebb politikus, mint Botka. Az MSZP DK kombóban - szerintem - neki kellene hátralépni és erős szövetségesként támogatnia a másik, esélyesebb felet, mivel egyéb esetben mindannyian vesztésre állunk.

Persze a DK is képvisel - Gyurcsány szavaival élve - 500 ezer választópolgárt, így az ő érdekeik figyelmen kívül hagyása sem jöhet szóba opcióként a kompromisszum megkötésekor. Így nyilván nehéz dolga lesz az ellenzéki pártoknak mikor (sokak reménye szerint) egyesítve erőiket az Orbán rezsim ellen vonulnak.

Sajnos a gyűlölet nemzete lettünk. Utáljuk egymást, a szomszédainkat, a migránsokat, az ukrán nyugdíjasokat, mindenkit aki csak egy pöttyet más mint mi vagyunk. Sokan nem veszik észre de a Fidesz propaganda gépezete gumicsontok armadáját dobálja elénk, amiken rágódva moroghatunk egymásra, azon hogy mennyi illegális bevándorlót kellene nekünk kezelni, azon hogy hány ezer ukrán állampolgár kap magyar nyugdíjat, illetve hogy mennyire szemét velünk szemben Brüsszel. Elfelejtjük azonban, hogy ezek a dolgok, egy jól műkötő demokráciában saját maguktól megoldódnak szinte beavatkozás nélkül is, hisz meg lehet védeni a határt akár jelképes akadályokkal is, az Unió szinte eltart minket és mennyire kevés az a pár ezer ukrán nyugdíjas nyugdíja ahhoz képest, amit egyetlen személy harácsolt ki az államkasszából (úgynevezett Lőrinc), vagy ahhoz képest mint amit az egészségügy helyett stadionra, kisvasútra, illetve egyéb látványszarokra költött a kormány.

Tehát lássuk meg ki a közös ellenség és vállvetve lépjünk fel ellene, mert már emberi jogaink gyakorlásában korlátoz minket. Hajrá Magyarok, hajrá Magyarország!

By Szat

Megszabadulhatunk-e Viktortól 2018-ban? Tovább
Soros György az Antikrisztus?

Soros György az Antikrisztus?

Esküszöm mindenre, ami szent, míg Orbán Viktor el nem kezdte kóstolgatni Soros Györgyöt 2013-ban, nem is hallottam róla. Azt sem tudtam, hogy létezik. Azt meg végképp nem, hogy ő a fő gonosz, az Antikrisztus, aki minden nagyszabású, földünkön zajló összeesküvésért személyesen felelős.

soros.jpeg

Ma elolvastam egy cikket az Origo oldalán (kár volt, jobban jártam volna én is és az olvasóim is, :) ha nem teszem), ha van ingerenciája itt olvashatja ön is.

A cikk az ukrán gazdasági helyzettel kapcsolatos, és azzal, hogy szomszédunknak mekkora árat kell fizetnie, a – idézem – „stabilizálódásnak tűnő helyzet”-ért. 10%-os munkanélküliség, növekvő szegénység, stb. A legjobban az a mondat ragadta meg a fantáziámat, hogy Ukrajna ugyan eltávolodott az utóbbi másfél évben a csődközeli helyzettől, de ez „gyakorlatilag a gazdasági és a politikai függetlenségének feladását jelenti”.

WTF?

Melyik állam független gazdaságilag, vagy politikailag a mai világban, ezen a földön. A földön élő népek sokasága képtelen volna elszigetelten, egymástól nem függve működni. Minden befolyással van mindenre, ha egy héttel később fizetem be a számlámat, Bangladesben valaki éhen halhat. Ezerrel tombol a pillangóhatás a mély és elvághatatlan gazdasági összefonódások következtében.

Lehet a fenti példa kicsit túlzó, de jusson eszünkbe mekkora kárt okozott a világban az USA ingatlanválsága. Hol van itt tehát gazdasági függetlenség, amikor az amcsik túltolt ingatlanhitelezésének következtében a magyar keményen dolgozó kisember elvesztette az állását?

Ukrajna sem volt és nem is lesz soha gazdaságilag vagy politikailag független. Maximum oldalt vált, az általam vélt sötétről, a világosra. Az orosz befolyást levetkezve az EU tagja szeretne lenni, azáltal, hogy harmonizál és betartja a mi (a „fejlett” nyugat) játékszabályainkat.

A másik kedvencem, ami elhangzik ebben a cikkben (vagy miez…) az az, hogy „hasonló terv valósul meg Ukrajnában, mint amit Soros György 2015-ben kétszer is megírt az amerikai elit lapjának számító New York Review of Books-ban „ (Origo). Ez a terv a cikkíró szerint Ukrajna szoros pórázon tartása a hatékony oroszellenes politika folytatása mellett.

Tehát Soros György össze van mosva az oroszellenes propagandával, és a befolyással, amit Ukrajnára erőltet az IMF. Ha ez igaz is, hol van itt a probléma?

Igaz, hogy a nyugatiak öntik a pénzt az ukrán gazdaságba. Igaz, hogy ennek köszönhetően ez az ország hatalmasat javított a ranglistákon. Az is igaz, hogy Ukrajnában még mindig zajlik a háború, amelyet sokan elfelejtenek.

És ha Soros György úgy dönt, hogy a világ egyik leggazdagabbjaként a befolyását latba vetve nem hagyja, hogy Oroszország végképp bekebelezze ezt az országot, szerintem ezzel nincs semmi gond.

Ezt követően elolvastam a kommenteket. Bocsásson meg az olvasó, hogy ilyen szavakat használok, de hogy ennyi gyökér legyen ebben az országban… Gyerekként még büszke voltam arra, hogy mi magyarok vagyunk a legokosabbak a világon, itt az IQ átlagon felüli. Ugyan már! Ez csak egy gyerekes tévképzet.

Volt a kommentekben Gyurcsányozás, ballibsizés, és utalás arra, hogy mi megúsztuk az IMF-et, vagyis azt, hogy bele pofázik abba, mit tehetünk és mit nem. Igaz sokkal jobban mutat egyes hitelminősítők olvasatában, ha egy ország képes magát a piacról finanszírozni, de én adófizető kisemberként visszasírom őket. Nem csak azért, mert Orbánék piaci hitelei drágábbak lesznek, mint amit az IMF valaha is nyújthatna nekünk, hanem mert rossz nézni, ami ebben az országban zajlik. Nyíltan lopnak, csalnak és a szemünkbe hazudnak. Uniós pénzeket osztanak le maguknak, adópénzeket osztanak le maguknak, és még sorolhatnám. Aki azt mondja: Ez nem így van! az vagy vak, vagy teljesen hülye, vagy a Fidesz érdekszférájába tartozik.

Én jobban tartok Orbán Viktortól és attól, hogy milyen kárt okozhat még nekem, mint Soros Györgytől, akit ráadásul Orbán előtt nem is ismertem.

by Szat

Soros György az Antikrisztus? Tovább
A monument

A monument

Sokaknak eszébe jutott már, hogy nem mi vagyunk az első civilizáció a földön. Egy konzervdoboz az enyészeté lesz 50 év alatt, és semmi sem marad belőle. Azonosíthatatlanná válik. Ha egy egyszerű használati tárggyal ez történik ilyen, a földtörténet szempontjából kevés idő alatt, akkor vajon mi maradna a Manhattani felhőkarcolókból egymillió évvel mi utánunk?

Yonaguni 10

Az emberiség rengeteget fejlődött az elmúlt száz évben. A motorizáció és a telekommunikáció, informatikai rettentően felgyorsította fejlődésünket és megemelte kollektív tudásszintünk. Az 1900-as évek elején az utca embere vajmi keveset tudott a világűr természetéről (megkockáztatom semmit). A harmincas években, mikor Amerika kipufogógázban fulladozott a magyar parasztember lovasekével szántotta a földet száz évvel azelőtti körülmények között tengetve az életét.

Most azonban nagyon okosnak, sokat tudónak érezzük magunkat, pedig tudásunk vajmi kevés ahhoz, hogy leképezze a világmindenséget. Még saját bolygónkat sem ismerjük eléggé. A Föld megszámlálhatatlan rejtélyt tartogat a számunkra, életformák, képződmények és a múlt homályába vesző építmények képében.

Az emberiség alkotta tárgyak, épületek, szimbólumok funkciója, keletkezési körülményei, célja röpke két- háromezer év távlatában is homályba vész. Sok dologról nem tudjuk hogyan és miért építették őseink.

Japán partjainál egy ember alkotta műemlék húzódik a tenger alatt. Yonaguni monument-nek nevezik azt a rejtélyes sziklatömböt, amely a japánhoz tartozó Yonaguni sziget partjainál a víz alatt terül el.

20140511-1717151

Az „építmény” nem természetes vonalai ránézésre az emberi kéz nyomát viselik, formái piramisra emlékeztetnek. Bár vannak olyan szkeptikusok, akik szerint ez egy természetes képződmény, de látva a szabályos alakzatokat nehéz elhinni, hogy a természet bármi módon ilyet alkothatna.

A képződményt egy könnyűbúvár fedezte fel 1986-ban. Szárazföldi eredetét sok bizonyíték támasztja alá, melyek közül a leg megcáfolhatatlanabb pár víz alatti cseppkőbarlang. Cseppkövek, csak szárazföldi körülmények között keletkezhetnek.

Abban mindenki egyetért, hogy a Monument kb. 10000 évvel ezelőtt kerülhetett víz alá, egy akkoriban bekövetkezett nagyobb földrengésnek köszönhetően. Akik az emberi eredetet látják ebben a „faragott” sziklatömbben ezzel magyarázzák annak a civilizációnak az eltűnését, amely létrehozta a rejtélyes „piramist”.

Amennyiben azoknak a kutatóknak van igaza, akik a víz alól felhozott leleteiken jeleket, állatfigurákat, írást vélnek felfedezni, akkor egy olyan civilizáció létezésének ténye hiányzott eddig a kollektív tudásunkból, amely képes volt hatalmas sziklatömbök kifaragására, majd nyomtalanúl eltűnt a tengerben.

by Szat

A monument Tovább
Juscsenko kufárnak állt

Juscsenko kufárnak állt

A harmadik ukrán elnök kufárnak állt és egy kijevi piacon árulta a portékáját. – számolt be közösségi oldalán egy ukrán illető, aki összefutott az exelnökkel a szóban forgó piacon.

404019

Fotó: Facebook/Сестра Чемоданова

"Szóval azért mentem ki, hogy végig vizslassam a portékákat abban a reményben, hátha találok valami régiséget igen minimális pénzért. És ekkor hirtelen a tekintetem megakadt Viktor Andrijovicsen. Ott ült egy műanyag széken, és kávét ivott egy műanyag pohárból. Előtte és ősi hímzések. Ez azt jelenti, hogy árul!?"

A szerencsés közösségi oldal felhasználó engedélyt kért az elnöktől, hogy lefotózhassa, és váltott vele néhány szót az időjárásról is.

Nagyjából ez olyan szituáció, mintha én találkoztam volna szegény megboldogult Göncz Árpáddal valamelyik vásárban, ahol ő az általa fordított műveket árulta volna. Szinte képtelenség számba ment volna, ha ez így bekövetkezik. De miért? A híres (nagy) ember nem ember? Nem, itt nem erről van szó. Ez mentalitás béli különbség, ami miatt én sohasem fogok Gyurcsánnyal, vagy Vajnával összefutni a piacon, ahol ők az asztal mögött ülve kínálják majd nekem portékáikat (Vajna pl. kalóz DVD-ket. :) ).

A hivatala alatt megmérgezett Viktor Andrijovics Juscsenko a valóságban nem váltott hivatást, nem ált piaci árusnak. Tudni kell róla, hogy szenvedélye a régiség, és tagja egy antikvárius klubnak is. A piacon régi „vesevankákat” (ukrán népi hímzett hagyományos viselet/egyéb textília) árult éppen. Ezt ugyanazért teheti meg, mint amiért Kijev főpolgármestere testőrök nélkül biciklizhet fel s alá a városban.

Az ukránok szabadok, kivívták azt maguknak, nyitottak és nem tartják degradálónak az élet egyszerű, köznépi, közemberes dolgait, miután elitté váltak. Klicsko sem azért meri megtenni, hogy testőrök nélkül teker, mert leverné a támadókat, lévén egy többszörös világbajnok bokszoló, hanem mert nyitott, ugyanúgy, mint honfitársai. Irigylésre méltó ez a mentalitás.

Vajon hogyan venné ki magát, ha Merkel tekerészne Berlinben. Vagy megnézném a magyar regnáló politikai elitet a bolhapiacon, akárcsak vásárolgatni is.

by Szat

Juscsenko kufárnak állt Tovább
süti beállítások módosítása