Az olvasottság nem publikus.

  • Magyar (ir)realitások
  • Nagyvilág
  • Ukrajna
  • Szórakoztató
  • Tech
  • Videók
Ruszki mír III (Krím)

Ruszki mír III (Krím)

Azoknak, akik az „orosz világ”-ra vártak a Krím elfoglalását követően, sajnos csalódniuk kellett. A várva várt „orosz világ” szép lassan meg is érkezett, de nem olyan formában, ahogy az az ott élő/üzletet folytató oroszok képzeletében létezett. Oroszország a helyieknek szankciókat és szegénységet hozott.

CRIMEA11

Fotó: ifeinua.info

A félsziget annexiót követő első „megtorló” lépések között Ukrajna elzárta a vizet a Krímen. Egészen pontosan megfogalmazva az ukrán kormány lépését: Ukrajna 2014 áprilisában a minimálisra csökkentette a Dnypro folyóból az észak-krími csatornán a félszigetre érkező víz mennyiségét.

Ennek a lépésnek egyértelmű okai voltak, amelyek között a Krímre gyakorolt nyomás csak igen kis súllyal szerepel. A fő ok az, hogy Ukrajna egész egyszerűen nem szeretne a megszállók helyett finanszírozni. Hisz a vízellátásból az illegitim Krími kormányzattól egy büdös fillért sem kapna és így a helyzet olyan lenne, mintha Ukrajna a területeit fenyegető oroszokat finanszírozná.

A vízhiány súlyos hatást gyakorolt a mezőgazdaságra és a háztartások is megszenvedik mind a mai napig.

A Krímre mért, ennél is nagyobb csapás az Unióból érkezett, külön a félszigetre szabott szankciók képében:

  • Import tilalom a krími eredetű termékekre (Kivétel, amelyeket az ukrán hatóságok által kiadott származási igazolással).
  • Eu-s, vagy az EU-ban működő céget nem fektethetnek be a Krímen semmilyen formában.
  • Európai utazási ügynökségek nem szervezhetnek utakat a félszigetre, vagy adthatnak el ott elvégzett turisztikai szolgáltatásokat. Az EU-s, vagy valamelyik tagország zászlaja alatt hajózó (személyszállító) tengerjárók nem köthetnek ki a félszigeten, csak vészhelyzeti jelleggel.
  • Az Eu betiltotta bizonyos termékek, technológiák és szolgáltatások exportját a Krímre, többek között a logisztikai, telekommunikációs és energia szektorban.

Ezek a szankciók nemrég kaptak hosszabbítást, és 2016. június 23.-ig biztosan hatályban maradnak.

Nem irigylem a félszigeten rekedteket, hisz nincs meleg vizük, fűtésük, akadoznak a mobilszolgáltatások, állandósultak az áramszünetek, nincs internetboltok üresek, az árak az egekben és a boltokban kizárólag csak készpénzt fogadnak el.

Már ezek a dolgok önmagukban is súlyos csapást mérnének a félsziget fő bevételforrására, a turizmusra. Ezektől eltekintve is elég súlyos a helyzet, hisz az ukránok milliói elvből elmaradnak a nyáron, a nyugatiak sincsenek megőrülve, hogy ma oda utazzanak.  Még a várva várt orosz turisták tömkelege sem fog a félszigetre ömleni, hisz se pénzük, se lehetőségük nincs, hogy Ukrajnát megkerülve több ezer kilométert utazva jussanak a félszigetre.

Ez a videó is jól szemlélteti az egyébként az nyüzsgő szimferopoli állomás, milyen kihalt. A videó idén tavasszal készült.

A tavalyi turisztikai szezon is teljesen kihalt volt. Úgy néz ki idén sem lesz ez másképp.

By Szat

komment orosz ukrajna üres Videók szimferopol orosz világ Krím Tovább
Ruszki mír III (Krím) Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Ezt még az ük-ükunokáid is fizetni fogják! Ezt még az ük-ükunokáid is fizetni fogják!
  • Orosz módra zenélnek Orosz módra zenélnek
  • Az Orbáni retorika veszélyei Az Orbáni retorika veszélyei
  • Meghekkelték a pápai audiencát Meghekkelték a pápai audiencát
  • Fehéroroszok voltak a merénylők? Fehéroroszok voltak a merénylők?

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalwest.blog.hu/api/trackback/id/tr267564950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook

Hirdetés

Kövess a Facebookon is! Nyomj egy LIKE-ot!

Tovább a Facebook-ra

Olvass tovább:

  • Ezt még az ük-ükunokáid is fizetni fogják!
    Ezt még az ük-ükunokáid is fizetni fogják! SzegediSzatír 2017. december 01. 20:38
  • Orosz módra zenélnek
    Orosz módra zenélnek SzegediSzatír 2017. július 02. 21:28
  • Felvétel az EBESZ megfigyelő autó felrobbanásáról
    Felvétel az EBESZ megfigyelő autó felrobbanásáról SzegediSzatír 2017. május 06. 19:48
  • „Emberi pajzs hadművelet”
    „Emberi pajzs hadművelet” SzegediSzatír 2017. április 06. 21:34

KÖREINK:

  • Propeller
  • Olvashatsz tőlünk a GÉPNARANCSON is.
  • blogok.info

Top 5

  1. Ezért élnek tovább a nők, mint a férfiak
    Ezért élnek tovább a nők, mint a férfiak
  2. Megszabadulhatunk-e Viktortól 2018-ban?
    Megszabadulhatunk-e Viktortól 2018-ban?
  3. Elkaptak két orosz Specnaz katonát
    Elkaptak két orosz Specnaz katonát
  4. Csak óvatosan a tüntetéssel
    Csak óvatosan a tüntetéssel
  5. A szépség atlasza
    A szépség atlasza
Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása
Dashboard