„Szuperszonikus teherszállítót tervez Oroszország” közölte az Index pénteken (2015.03.20) businessinsider.com cikkére hivatkozva. A PAK TA teherszállító repülőgép, mellyel a Kreml modernizálni szeretné öregedő légierejét, a tervek szerint 200 tonnát vinne kb. 4000 km távolságba. Nem először lehet hallani az oroszok modernizációs törekvéseiről. 2004-ben jelentette be az orosz és az ukrán kormány, hogy újrakezdik az AN 124 "Ruslan" teherszállítógépek gyártását. Ez a világ egyik legnagyobb, sorozatban gyártott teherszállító repülőgépe (ennél csak egy nagyobb létezik az AN 225 Mriya), amely kereskedelmi forgalomban is rendszeresen részt vesz.
Fotó: http://www.businessinsider.com/
Oroszország AN 124-esek gyártásáig nem csak az orosz légierő flottájában helyet kapó darabok felújításának megkezdéséig jutott el, azonban ez a folyamat is megszakadt, köszönhetően Oroszország ukrajnai szerepvállalásának. Ám az oroszok számára nem a szankciók, vagy a hadi költekezés jelentette a legnagyobb féket. A dolgok megértéséhez mélyebbre kell ásni, mivel a harc két ország között nem csak a csatatéren folyik, hanem a technológia és a szellemi tulajdon színterén is.
Antonov AN 124 100 "Ruslan". Fotó: http://www.antonov.com/
Az Ukrajna elleni Orosz agressziót megelőzően a két ország védelmi (katonai) iparágai – beleértve a teherszállító repülőgépek (Antonov) gyártását is – szorosan össze voltak fonódva – írja a The New York Times. A nyersanyagok, alkatrészek, hadieszközök, ide-oda vándoroltak a határon. Ez azt jelenti, hogy nyersanyag érkezett Ukrajnába, amely (hadi)technika formájában tért vissza Oroszországba.
Ugyanis, ha esetleg valaki nem tudta volna, Ukrajna 2013-as katonai eszközök gyártásából származó bevétele közel 2 milliárd dollár volt. Oroszország ebből 15%-ban részesedett, éves hadi ellátásának 4-7%-át lefedve. Az Ukrajnában előállított (hadi)technika hiányát a Kreml más iparágakban is megérzi. Ugyanis az ukránok a fent említett Antonov gépeken (azok felújítását is ide értve) és repülőgép hajtóműveken kívül még rakétairányító rendszereket is exportáltak Oroszországba – sok egyéb más mellett – a háború előtt. A rakétairányító rendszereket a hadászati célú fegyverek mellett az űrkutatásban is hasznosítják. 2014 májusában fel is robbant egy orosz rakéta, közvetlen a fellövést követően, előre vetítve milyen következményekkel fog járni az Ukrán export megszűnése irányukba. Decemberben gyors fellőttek egy új fejlesztésű rakétát (bizonyítandó szakmai hozzáértésüket), amely sikeres repülést hajtott végre.
Vitathatatlan tény, hogy az ukránok jók a haditechnikai eszközök gyártásában és a hadiiparuk fejlett, elég csak a méltán népszerű Kraz katonai terepjáróira és katonai kamionjaira gondolni. Ezért tűnt számomra nevetségesnek, mikor az oroszok megvádolták az Orbán kormányt, hogy T 72-es tankokat szállítottak Ukrajnának.
Kraz Shrek. Fotó: http://podrobnosti.ua/
Az Antonov 62 AN 124-esre leadott megrendelést veszített el mikor 22 hónappal ezelőtt nézeteltérések miatt leállították a gépek újragyártási projectjét. A gépeket a két ország között megosztva kellett volna legyártani, ám az oroszok is birtokolni szerették volna az Antonov tervezte repülőgépek szellemi jogait. A háború súlyosbított a helyzeten, és a Kijevi Antonov gyárnak más piacok felé kell, fordulnia. Igaz a teherszállítási ágazata is szép bevételt hoz, az orosz irányú export megszüntetésével a cég jelentősen visszaesett, és működését az AN 124-esek a NATO-nak és más vevőknek történő bérbeadásából származó éves 200 millió dolláros bevételével finanszírozza.
A szakértők tehát joggal mondhatják a „megalomán” orosz tervre, hogy kivitelezhetetlen – főképp 2020-ig, mivel az oroszok nem csak beszállítót vesztettek Ukrajna személyében, hanem olyan szellemi bázist is, amely nélkül az ilyen szintű technológia ezzel, a gyorsasággal bizonyosan nem pótolható.
By Szat