Aki azt képzeli a mai Magyarországról, hogy fejlett (a fejlettség nem közgazdaságtani értelemben értendő) az nagyon nagyot téved. A fejlett országokban olcsó a tömegközlekedés, jó az egészségügy és vonattal nagyon gyorsan és olcsón lehet utazni.

Fotó: népszava

Furcsa és szürreális élményben volt részem a minap. Korábban már megesett velem párszor az ilyesmi, de mivel inkább autóval járok mindenhova, már elszoktam az effajta megpróbáltatásoktól. A múlt héten kénytelen voltam vonatra ülni. Nem azért mert nem volt lehetőségem kocsival utazni, csak mivel nem adódtak plusz költségek (a cél közvetlen a vonatállomás mellett volt) és egyedül utaztam, illetve a vonatjegy minimálisan, de olcsóbb volt, mint a benzinköltség, úgy gondoltam vonattal is hasonlóan kényelmes, mint autóval így jobban járok. Legalábbis úgy emlékeztem rá.

Szeged és Budapest között a vasúti távolság 191 km. Ezt a távolságot a leggyorsabb járat (ami gyorsvonat és IC egyszerre) a MÁV szerint 2 óra 22 perc alatt teszi meg, amely menetidő a valóságban lehet akármennyi (függően a késésektől). Mindez oda-vissza másodosztályon, gyorsvonati pótjeggyel majd 7000 forintba kerül, ami valamennyivel olcsóbb, mint gépjárművel.

A menetidő még hagyján, a 2 óra tűrhető. Az árak pofátlanul magasak igaz, de olcsóbb, mint egyedül kocsikázni (ha ketten utazunk…), azonban a nyújtott minőség, az kritikán aluli. Úgy emlékszem régebben jobb volt a komfort. Az ülések kényelmetlenek, a kocsi belső kopottas, csavarok hiányoznak, állnak ki az üléstámlákból. De ez mind semmi, A vagon, amelyben ültem egész úton, ütemesen oldalirányban rázta magát. Ezért a pénzért mondjuk Olaszországban összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között utazhatunk.

Ne mondják rám, hogy telhetetlen vagyok, kifizetném én ezt az árat (utaznék is rajta), ha vonattal gyorsabban felérnék Budapestre, mint autóval. Ha a menetidő a gyors/IC vonatok esetében csak a felére csökkenne országos viszonylatban, az nem csak a kényelmünket, a gazdaságunkat is jótékonyan érintené. Képzeljünk el egy olyan országot, ahol a magyarok akár 400 kilométert is ingáznak egy nap és mindez csak két órájukat veszi el.

Hogy mit jelentene ez? Jobb munkaerő-elosztást országos szinten. A családok nem szakadnak szét, ha az egyik családtag kénytelen városokkal arrébb munkát vállalni. Ha többen ingáznának (ez rossz hír az albérleteseknek) talán a MÁV bevételei is nőnének és a vonatjegyek, bérletek is olcsóbbá válhatnának. Mindenesetre nem csak akkor lennénk mobilisek, ha már rettentően fájnak a körülmények és kilátástalanná válik a helyzetünk.

Terjengtek olyan hírek egy nagy európai – Párizstól Budapestig (2020-ig) – szupervasút megépítéséről, amelyen TGV-vel közlekedhetnénk a nyugat felé. A magyar realitásokat tekintve, mely szerint már rég, a teljes autópálya hálózatunknak is ki kellett volna épülnie, a 2020-as dátumot nyugodtan átírhatjuk, 2050-re. Olaszországra is irigykedhetünk, már egy ideje náluk is járnak olyan vonatok (például Firenze és Róma között), melyek a közel 300 kilométeres távolságot kicsivel több, mint egy óra alatt teszik meg.

Igaz „nemzeti” miniszterelnökünk aláírt egy egyezményt a kínaiakkal a tavaly év végén, miszerint megépítenek (korszerűsítik) egy a magyarhoz képest szupergyors vasútvonalat Budapesttől Belgrádig – amely a Görögországot Nyugat és Kelet Európával összekötő nagy tranzitvonal része lenne, de ez inkább az áruk szállítását hivatott előmozdítani, mintsem a személyekét.

Egy szó, mint száz, fényévekre vagyunk Európa valójában fejlett országaitól.

By Szat