Nem látni, hogy Európa és Amerika szankciós hadviselése hatással lenne az ukrajnai helyzetre. Csak néhány vékony húr tartja a fejünk felett lengedező borzalmak lehetőségének súlyát, melyek könnyen elpattanhatnak.
Fotó: The Telegraph.
Vlagyimir Putyin pofátlanságának azonban nincs határa. Nem csak nekünk szólt be a napokban, már az EU olyan ügyeibe is beleszólna, amihez Oroszországnak végképp nincs köze.
A tervek szerint május 21-22.-én Ukrajna és az EU Rigában aláírja azt a deklarációt, amely szerint Ukrajna is része lesz a szabadkereskedelmi övezetnek. Így az EU és Ukrajna között szabadabbá válik az áruk áramlása.
Persze Oroszország szeretne ebbe is belepofázni, és azt követeli az EU-tól, hogy még legalább egy évig ne jöjjön létre a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény Ukrajnával. Az EU persze nem enged a követeléseknek és a tervek szerint 2016-tól életbe lép. – Reuters.
Ebből is látszik, hogy az orosz vezetés (és az őket támogatók) Ukrajnát nem tekinti önálló államnak.
Mindeközben tovább zajlik a „gazdasági hadviselés” az EU részéről. Az EP júniusi ülésén napirendre kerül az Oroszország elleni újabb szankciós csomag aktiválása, ha az tovább is destabilizálja a helyzetet Donbass-ban és nem vonja vissza, teszi semmissé a Krím annexióját (tehát nem adja vissza azt az ukránoknak).
Oroszország persze nem csak gazdasági erejét fitogtatva vág vissza az EU-nak. Többször is megsértette már a NATO légterét és felségvizeit is. Mintha azt próbálgatná, meddig feszítheti a húrt. Egy a legutóbbi esetek közül, mikor (nem NATO tag) Finnország felségvizeire „tévedt” egy orosz tengeralattjáró. Persze a finnek nem szaroztak, bombákat dobálva kísérték a tengeralattjárót, miközben elhagyta a finn vizeket. Természetesen a bombákat figyelmeztetésnek szánták, nem volt szándékukban megsemmisíteni az oroszokat.
Valószínű, hogy az eset és Oroszország agresszív „viselkedésének” hatására a finn hadsereg felvette a kapcsolatot mintegy 900 ezer tartalékossal. Ez a reakció nem egyedi eset, több északi ország is fegyverkezésbe (Balti országok, Svédország, Dánia), vagy hadgyakorlatokba kezdett oldalukon az USA-val. Most hétfőn kezdődött az Északi Tengeren a valaha volt legnagyobb tengeralattjáró elhárító hadgyakorlat, melyben NATO tagországok és Svédország is részt vesz.
Ukrajnában is visszatér lassacskán kerékvágás a 2. Minszki tűzszünet előtti állapothoz. Donyeck megyében nem csak Shyrokyno-ban (Mariupol kikötőváros közelében fekvő falu) folynak a harcok. Tulajdonképpen szinte sehol sem ált meg a hadakozás a 2. Minszki tűzszünet óta. Donyeck mellé is visszaszivárgott az orosz nehéztüzérség (nem mintha túl messzire vitték volna) és szinte folyamatosan lövik az ukrán állásokat. Putyinnak esze ágában sincs visszavonni csapatait, inkább azok mozgatásával újabb offenzívára törekszik.
Mi lesz ennek a vége?
By Szat