És fel se robbant

És fel se robbant

Megjelent az első olyan videó az Armata nevű orosz harckocsiplatformról, melyben annak T-14-es változata tüzel is. Már éppen ideje volt a sok "ígérgetés", áradozás után, hogy lássunk is valamit a T-14-es nyújtotta teljesítményből.

armata hivatalos

Fotó: http://obozrevatel.com.

Korábban már kifejtettem több írásomban is, mennyire értéktelen gépezetnek tartom a T-14-est. Illetve azt, hogy a körülötte csapott mizéria és felhajtás sem más, mint egyszerű propaganda, mely arra irányul, hogy elhitesse az oroszokkal: országuk még mindig nagy, erős, és hatalmas.

Ám ez a parasztvakítás az Armata rendszer célközönségének szempontjából inkább káros az orosz hadiipar számára. A fejesek biztos felmérték az esetleges kockázatokat és az alternatív költséget, mely a platform propaganda célokra történő felhasználása miatt keletkezhetnek.

Az biztos, hogy a május 9.-i parádé nem tett jót az Armata megítélésének és rontotta annak (szerintem nem létező) vegyver-piaci pozícióját is. Emlékezzünk csak! Az ünnepségen lefulladtak, mozgásképtelenné váltak és több szakértő is szót ejtett a páncélzatáról. Főleg annak bádogszerűsége ragadta meg őket, de a torony beszögelléseivel sem voltak megelégedve - golyófogónak nevezték azokat.

Oroszország ott hibázott, hogy egy nem kész konstrukciót dobott piacra pusztán ígéretek képében ("A T-14-es jobb lesz mint az Abrams." vagy "öntöltő rendszer lesz a toronyba építve."). De a bizonyíték sehol.

Lehet azzal mentegetőzni, hogy a titkos fegyvert nem szokták leleplezni, ám ez a tank a piacra készült és más piaci szereplők is bemutatják a terméküket, legalább azt amit tud. És az Armata mit tud? Lerobbanni azt biztos, meg persze lőni. "Kiszivárgott" a netre egy videó, amely ezt a tényt bizonyítja. A T-14-es tüzel rajta, persze csak álló helyzetben, láthatóan célzórendszer igénybevétele nélkül.

Ha én éppen tank vásárláson törném a fejem ez a videó nem sokat mondana nekem, legfeljebb azt, hogy ez a cucc még egyáltalán nincs kész és nem is biztos, hogy tudni fogja azt, amivel ámítanak. Én inkább egy ilyen videó láttán jönnék izgalomba.

Egyébként az Oplot-M a T-84-es harckocsi modernizált Ukrán változata, mely most jól szerepel a piacon és a specifikációja sem rossz. Ebben is megtalálható az automata töltőrendszer és minden ami egy modern mai tank számára nélkülözhetetlen.

By Szat

És fel se robbant Tovább
Újabb ukrán balhé?

Újabb ukrán balhé?

Tegnap hatalmas balhé volt az ukrán parlament előtt, ahol a decentralizáció alkotmányba foglalásával kapcsolatban kezdődött meg a parlamenti munka.

ukraineProtest31Aug15 large

Fotó: breakingnews.ie

Utcára vonult a Jobb Szektor és a Svoboda párt is (számtalan civillel együtt), hogy tiltakozzanak a decentralizációs törvény ellen. A törvény lényege, hogy nagyobb önrendelkezést biztosít az ukrán régióknak, így Donbas-nak is. A tüntetők nem a decentralizációval nem értenek egyet, inkább attól tartanak, hogy a Rada ratifikálja Donyeck megye különleges státuszát. Ez a különleges státusz nem csak a decentralizációt jelenti, majdnem hogy autonómiát ad a térségnek (egyébként Merkel is ezt erőlteti).

A tüntetés erőszakba fordult (ez nem meglepő, hisz az EuroMajdan után az ukránok nem félnek erővel érvényt szerezni akaratuknak). A tömeg, a köztük és a Rada között felsorakozott rendőrsorfalnak támadt. Ám a könnygáz mellett más is repült a szemben álló felek között, valaki egy éles gránátot dobott a rendőrök (köztük a Nemzeti Gárda tagjaival) mögé. A gránát felrobbanásakor több mint 100 rendőr megsérült, és egy gárdista Igor Debrin (aki megjárta a frontot is) az életét vesztette.

Video: Radio Svoboda

A Rada előtti összecsapás 131 sérültet juttatott kórházba, akik közül 7-nek válságos az állapota.

A merénylőt gyorsan azonosították és le is tartóztatták 30 társával együtt. Mint az később kiderült Igor Humeniuk a Svoboda (szabadság) párt tagja. Elfogásakor gránátot, pénzt és terepszínű egyenruhát találtak nála.

A szakadárok eközben beszüntették a harcokat, és tegnap elhallgattak a fegyverek. A helyzet ma is nyugodt szokatlanul csendes. Valójában senki sem gondolta, hogy a szakadárok tartani fogják magukat a harmadik Minszki megállapodáshoz. A mostani fegyvernyugvást az ukrán parlament alkotmánymódosítása alapozhatta meg, ami kibúvót jelenthet Putyinnak a konfliktusból, hogy megszégyenülés és megadás nélkül vonhassa ki erőit Ukrajnából.

De az is elképzelhető, hogy ezzel az alkotmánymódosítással a Rada ugyanúgy búcsút mondhat a szakadár régiónak, mint a Krímnek, ahogy azt a tüntető ultrák vizionálják. Egy biztos, az emberek nem szívesen mondanak le ezekről a területekről, ahol több ezer ukrán katona vesztette az életét, az agresszióval szemben.

By Szat

 

Update: Ma reggel (szept. 1.) egy másik rendőr is meghalt a korházban, így a halálos áldozatok száma 2.

Újabb ukrán balhé? Tovább
Van valami a levegőben

Van valami a levegőben

A paranoiások (akik folyton a 3. világháború rémképével kelnek) most nagyon be lehetnek rezelve, hisz fokozódik a katonai tevékenység az orosz határ mentén.

wallpaper world in conflict soviet assault 03 2560x1600

Fotó: planetxnews.com

Persze nem a folyamatos harcokra kell gondolni, amelyek Ukrajnában dúlnak, hanem arra, hogy mostanában igen sok NATO, vagy Amerikai részvétellel zajló hadgyakorlat volt a térségben. Gondoljunk csak a nyáron lezajlott Baltops-ra, vagy a júliusi ukrán-amerikai közös hadgyakorlatra.

Persze aki optimista az az erőfitogtatásban látja ezeknek a nagyszabású katonai gyakorlatoknak az indokát, amely egyfajta válaszként szolgál Oroszország agresszív és másokat nem tisztelő magatartására (gondolok itt a légtérsértésekre - többek között). Ám az információtöredékek, és a neten elhintett morzsák inkább a paranoiások álláspontja/"képzelgése" felé tereli a hétköznapi emberek megérzéseit.

A napokban zajlik (ma is) egy újabb egyeztetés egy (újabb) tűzszüneti megállapodásról Minszkben, melynek értelmében a harcokat szeptember 1.-jével beszüntetnék határozott időre. A tárgyalások komolytalanságát sugallja, hogy az egyeztetés nem csúcsvezetők között zajlik. Porosenko szavait idézve: "Nem értem miért kell egy egész hetet várni a tűzszünettel?".

Az ukrán fél álláspontját hűen tükrözik Porosenko szavai, melyekből az is érezhető, hogy nem veszik komolyan az állítólagos szakadárok kezdeményezését a tüzszünettel kapcsolatban. Nem alaptalan az ukránok távolságtartása egy harmadik minszki megállapodással szemben, hisz még emlékeznek arra, mi történt a másodiknál, mikor az oroszok addig nem voltak hajlandók megállni, míg 1-2 várost/pozíciót - köztük Debalcevét - el nem foglalnak.

Több mint valószínű, hogy az orosz fél sem gondolja komolyan ezt a tűzszüneti kezdeményezést, hisz ömlik a hadianyag kelet Ukrajnába. Augusztusban több konvoj is átlépte a határt. Köztük a 36. és a 37. "segélyoszlop" is, amely (mindenki tudja) elsősorban nem segélyszállítmányt visz a frontra.

CNWSfDTWsAEEmVw

Fotó: twitter

Azonban nem csak a napi szintű határsértés aggasztó, hanem a "hivatalos" orosz haderő határmenti viselkedése is. Az elmúlt pár napban több ízben is orosz vadászgépeket láttak Luhanszk megyében (nem csak a megszált területek felett) meg nem erősített és hivatalos források, és az EBESZ megfigyelői is. Ennél aggasztóbb, hogy az orosz hadsereg mozgósít és világszerte folyamatosan gyakorlatozik.

A Donbass-i szakadárok nyilván elhiszik, hogy ez a mozgolódás csak és kizárólag őértük van. Nemrég találtak/kinyomoztak egy tervet, amely az Ukrán Fegyveres Erők offenzíváját tartalmazza, amit rögvest a nyilvánosság elé tártak. Mintha nem kérnének abból a helyzetelőnyből, hogy ismerik az ellenség taktikáját, stratégiáját.

A félelmeket erősíti, hogy a Krímen is orosz csapatmozgások folynak. A helyi lakosság napi szinten találkozik menetoszlopban közlekedő harci járművekkel, melynek egy nagyobb csoportja az ukrán határ felé vette az irányt.

map

Fotó: liveuamap.com

Eközben az amerikai haditengerészet újra a fekete tengeren cirkál egy Ukrajnával közös projekt keretei mögé bújva.

Lehet, hogy nem a paranoiásoknak lesz igaza, de mindenesetre, azt aki követi az eseményeket nyomasztó érzés fogja el.

By Szat

 

UPDATE (2015.18.29): A USS Donald Cook átlépte a Boszporuszt és megérkezett a fekete tengerre, hogy biztosítsa a térség stabilitását. Eközben F22-esek szálltak le Németországban.

Van valami a levegőben Tovább
Zászlólengetésért börtön

Zászlólengetésért börtön

Vajon kitalálja melyik ország az, ahol olyan zászló lengetéséért lehet börtönt kapni, amely nem tartalmaz tiltott önkényuralmi jelképeket? Hát persze, hogy Oroszországban.

Míg Ukrajnában az orosz jelképek viselésért a legsúlyosabb büntetés a verés, addig az orosz fennhatóság alá került Krím félszigeten az ukrán zászló lengetéséért, illetve az ukrán jelképek használatáért akár börtön is járhat.

Fotó: investigator.org.ua

A képen látható 3 krími aktivista az augusztus 24.-i Ukrán Függetlenség napját (23.-án volt az ukrán zászló napja) üdvözölte a fotókkal, melyeket a facebook-on tettek közzé. Tettük nem maradt megtorlás nélkül, a zászlólengetés miatt a hatóságok letartóztatták őket. Csaknem 8 óra fogva tartást követően már ítélet is született az ügyükben, egyikük 15 napos elzárást, a másik kettő pénzbírságot kapott.

Persze nem ők az egyedüli áldozatai az orosz koncepciós pereknek. Ki ne hallott volna az ukrán pilótanő Szavcsenko esetéről, aki még mindig az orosz hatóságok fogságában van, vagy a tegnap elítélt Szencov és Kolcsenko ügyéről, és még sorolhatnám.

Sajnos nincs ez másképp a megszállt területeken sem, így a donyecki régióban sem, ahol egy nőt oszlophoz kötözve, ukrán zászlóba csomagolva rugdostak majd egy egész napon keresztül.

Wx600 634934

Fotó: lady.obozrevatel.com

Ezek szerint az orosz világban bűn ukránnak lenni.

By Szat

Zászlólengetésért börtön Tovább
Ezért élnek tovább a nők, mint a férfiak

Ezért élnek tovább a nők, mint a férfiak

Tény, hogy a nők tovább élnek mint a férfiak. De ezt nem csak a statisztika bizonyítja, hanem különböző tudományágak is mint például a biológia.

A nők szervezete ellenállóbb, jobban bírják a fájdalmat és a stresszt. De a valódi ok nem ez. Hála a modern technikának és jól dokumentált életünknek, megtaláltuk, a nagyobb férfihalandóság (a nőkéhez viszonyított) valódi okát:

Persze a férfiak vakmerősége is hozzájárul az átlagos életkoruk csökkentéséhez, de ez csak egy a sok faktor közül.

By Szat

 

 

Fotók: lady.obozrevatel.comheapsoffun.commadpals.coms995.photobucket.com.

Ezért élnek tovább a nők, mint a férfiak Tovább
Ki ne akarna orosz, vagy ukrán oligarcha lenni

Ki ne akarna orosz, vagy ukrán oligarcha lenni

Egy 200 millió eurós jacht megvásárlásához már milliárdosnak kell lenni. Euró milliárdosnak, csaknem olyan elképzelhetetlenül gazdagnak, mint az orosz, vagy az ukrán oligarchák. Amit a magyar "közszereplők" lopnak össze, az semmi ezeknek az embereknek a vagyonához képest...

A kijevi Viktor Medvedchuk oligarchához illő módon is birtokol egy jachtot, de nem is akármilyet. Medvedchuk ezt a Royal Romance névre keresztelt vadonatúj szuper-jachtot birtokolja:

b8936-yacht0

Fotó: blogs.pravda.com.ua

A vízi alkalmatosság vadonatúj - nemrég gyártották, és csak most idén augusztusban került Medvedchuk tulajdonába.

Fotó: superyachttimes.com

Ez a szépség 92,5 méter hosszú, 4 szintes és az üzemeltetéséhez 22 fős személyzetre van szükség. Van benne lift és egy elképesztően hatalmas medence is. Az ultramodern stabilizátor-rendszernek és az egyenként 3000 lóerős motoroknak (ebből kettő van) a hajó kapitányának is kész mámor lehet kormányozni ezt a hajót.

Sokan álmodnak a mérhetetlen gazdagság ezen szimbólumáról, de hogy hogyan is néz ki pontosan, amit ilyenkor a lelki szemek előtt el kell képzelni igazán nem is tudhatjuk. Ez a videó segít magasabb szintre emelni vágyakozást:

 

Persze a videó nem Medvedchuk mostani szerzeményének belsejét, hanem a korábban szerzett jachtját mutatja be. El lehet tehát képzelni milyen lehet Royal Romance belülről.

 De nem csak a jacht belseje rejtély a nagyközönség számára, azt sem lehet tudni, hogy Medvedchuk honnan gyűjtött össze akkora vagyont, hogy több ilyet is megengedhet magának. Saját állítása szerint a 90-es évek előtti megtakarításaiból él. Azonban az ukrán Pravda bloggere felhívja arra a figyelmet, hogy Medvedchuk nem fizetett annyi nyereségadót, hogy megvehessen egy ilyen drága hajót. Ő lehet az ukránok Habony Árpádja.

By Szat

Ki ne akarna orosz, vagy ukrán oligarcha lenni Tovább
Portré kicsit másképp

Portré kicsit másképp

Elképesztő portrék készültek egy brazil művész keze által, melyek lassan bejárják az internetet.

Julio Cesar brazil művész neve most már biztosan világhírű marad egy - legalábbis egy darabig. Portréi, melyeket véletlenszerűen kiválasztott emberek fotóiról mintázott hűen tükrözik a valóságot, csak egy kicsit animáltabb formában.

Cesar digitális művei rajzfilmszerűek és egyedi stílusban készültek, melyről könnyen felismerhető a művész keze nyoma. Julio Cesar teljes portfólióját itt megtekintheted.

portré digital-julio-cesar

portré digital-julio-cesar2

portré digital-julio-cesar4

portré digital-julio-cesar3

portré digital-julio-cesar5

portré digital-julio-cesar6

portré digital-julio-cesar7

portré digital-julio-cesar8

portré digital-julio-cesar9

portré digital-julio-cesar11

portré digital-julio-cesar12

portré digital-julio-cesar13

portré digital-julio-cesar14

Remélem tetszett.

By Szat

Portré kicsit másképp Tovább
Az oroszok tojnak a minszki megállapodásra

Az oroszok tojnak a minszki megállapodásra

...fokozódnak a harcok Kelet Ukrajnában

Az elmúlt napokban fokozódott a frontvonali aktivitás Ukrajnában. Hírforrások több nehéztüzérségi támadásról számoltak be.

russiantanks-1940x1294

Fotó: Forbes

Úgy tűnik a szakadárok aktivizálták magukat, és a nehéztüzérség bevetésével többször is megsértették (az én olvasatomban értelmetlen) minszki megállapodást. Többek között fokozódnak az összecsapások Mariupol, Donyeck, és Luhanszk környékén.

Azonban a "szakadárok" által indított akciók nem maradnak viszonzás nélkül, az ukrán hadsereg erős válaszcsapással reagál rájuk. Csakúgy, mint tegnap előtt (aug. 11) - források szerint - a Luhanszk megyei frontvonal északi részén történt, ahol egy csapat próbált meg áttörni az ukránokon nehéz katonai fegyverzettel.

A "szakadárok" legalább két BTR-t vesztettek a támadás során, amely csúfos kudarcba fulladt, miután az ukrán hadsereg tankja/tankjai  szétlőtték azokat. Az eredeti felvétel itt tekinthető meg, melyet aug. 11.-én töltöttek fel a YouTubra (ez a videó korhatáros, a megtekintéséhez bejelentkezés szükséges).

A videó nem nagy szám, ilyen felvételek nap mint nap készülhetnének, hisz háború van és naponta halnak meg emberek mindkét oldalon. Más miatt fontos ez a felvétel. Gyarapítja a bizonyítékok sorozatát, mely az orosz haditechnika jelenlétét és Oroszország aktív részvételét támasztja alá az ukrajnai konfliktusban.

Anton Pavlushko, aki az InformNapalm* önkéntes publicistája/tudósítója arra hívja fel a figyelmet, hogy a videón látható kilőtt BTR-ek Szamarából származnak. Pontosabban az ottani bázisról, és feltehetően azoknak a BTR-eknek az egyike, amelyet leselejteztek. Tudniillik a Szamarai 23. Brigád új csapatszállítókat kapott és a régieket kidobják, vagyis inkább a bizonyítékok szerint "ajándékba" adják a "szakadároknak".

sign2

Fotó: youtube

Fotó: cenzor.net

Korábban már az ukránok kezére került egy ugyanezzel a jelzéssel ellátott harci jármű, melyről megállapították, hogy a 23. Brigádé volt korábban (nem elképzelhetetlen, hogy még mindig az övék és ez a brigád is jelen van a harctéren).

* az InformNapalm ukrán elektronikus újság fő profilja az objektív információgyűjtés az Oroszországból Kelet Ukrajnába érkezett, az orosz hadseregben szolgálatot teljesítő katonákról, orosz haditechnikáról és bármi másról, amellyel Oroszország támogatja a szakadároknak kikiáltott Donyeck és Luhanszk megyét elfoglalni akaró fegyvereseket.

By Szat

Az oroszok tojnak a minszki megállapodásra Tovább
Tron dance

Tron dance

Annak idején sok mindenkit megfogott a Tron c. film. A Steven Lisberger és a Disney által 1986-ban megalkotott világ a fiatalok számára sem ismeretlen, hisz (igaz már öt éve, de) nem is olyan rég Örökség alcímmel megjelent a folytatás is, nem csak élménnyel, hanem inspirációval szolgálva sokak számára.

Wrecking Crew Orchestra1

Fotó: redtix.airasia.com

Néhány tánccsapatot - mint például az iLuminate az America's Got Talent 6. évadjából - is megihlethetett a film, ugyanis elképesztő performanszok sokaságával álltak elő. Talán a legjobb egy japán csapat a Wrecking Crew Orchestra, akik El Squad elnevezésű produkciójukkal garantáltan szájtátást generálnak.

A 2003-ban alakult csapat számára ez a kis előadás olyannyira besikerült, hogy egy Sony Xperia reklámban is szerepelhetett.

By Szat

Tron dance Tovább
Kisgyerek trollkodik Putyinnal

Kisgyerek trollkodik Putyinnal

Még Putyin sem számított arra, ami vele történt a Moszkvárium Európa legnagyobb... inkább azt mondanám a legnagyobb európainál is nagyobb akváriumának megnyitóján Moszkvában.

Ahogy Putyin végigsétált a látnivalókon, egy-két rövid másodperc erejéig jó vezető módjára gyerekekkel is mutatkozott. Ekkor csúszott be gikszer a riportfilm forgatása közben, és az egyik kisfiú trollokat megszégyenítő módon vágott oda a távozó Putyinnak és kérdezte meg: "Mi a helyzet Ukrajnában?"

Putyin csak ennyit válaszolt: "Semmi."

Az ominózus jelenetet az RBK televízió felejtette benne a riportban, mely így bejárhatta az internetet. Egy másik televízió, amely leadta ugyanezt a riportot, már megvágott anyaggal dolgozott és onnan kimaradt a kisfiú utolsó mondata (ami reméljük csak a riportban sikeredett utolsóra).

A youtube kommentelők a srácot a netes trollok királyának kiáltották ki, hisz nem mindennapi teljesítmény egyenesen az oroszok mindenható cárjának beszólni.

Putyin ezt a nevetséges helyzetet saját propaganda hálózatának köszönheti. A kisfiú valószínű nem akart a kérdéssel semmi rosszat, csak az járt a fejében amit az orosz televízióban és médiában lát és hall a nap 24 órájában, hisz az orosz tv-ben a hírek mindig Ukrajnával kezdődnek, és 80 százalékban arról is szólnak.

By Szat

Kisgyerek trollkodik Putyinnal Tovább
süti beállítások módosítása